Mielőtt az ember gyermeket vállal, van egy határozott elképzelése arról, mit hogyan fog csinálni. Én biztos voltam benne, hogy nem fogok smink nélkül, kócosan, melegítőben kódorogni. Egy sminket feldobni tíz perc, felöltözni sem sokkal több, a celebek is mind képesek rá, nekem is menni fog, nem? Hát nem. Vagy legalábbis nem mindig.

Terhesen, főleg a vége felé alig vártam, hogy újra „rendes” ruhában járjak. Minden, mindenhol szorít, bevág, a harisnya lepöndörödik, a felső felcsúszik és a cipőválasztást is alaposan meg kell fontolni. Aztán megszületik a baba és eleinte a fáradtságtól, illetve a fájdalomtól még mindig kénytelen voltam mellőzni a csinosabb darabokat. Emlékszem, mikor belövellt a tejem megdöbbenve nézegettem a megváltozott méreteim a tükörben: 75B-ről indultam és 90C lett a vége. Sajnos, annyira fájt, hogy csak a sportmelltartó volt, ami kényelmesnek bizonyult, plusz még sokáig át kellett gondolnom, hogy mit veszek föl, mert hónapokig kontrollálatlanul megindult a tej, ha elérzékenyültem. Egyszer még az ajándékba kapott szobarózsa gondozása közben is.

A kisbaba sem az a patyolat műfaj, bár ezt nem is várja el tőlük senki. A foltok típusai nagyjából időrendben: büfi, kaki, pisi, püré. Elképesztő mennyiségben. Mikor pakolásztam össze a babaszobát, rácsodálkoztam, hogy minek ennyi kis body, nadrág, a felét nem fogjuk elővenni. Mint kiderült valóban szükség van rájuk. De az első fél évben egy nap egyszer nekem is át kellett öltözni, ha szerencsém volt nem tetőtől talpig. Egy ideje a fiam nem tolerálja a fekve pelusozást, így az öltözéshez ölbe veszem. Ennek egyenes következménye, hogy popsikrémes lesz a nadrágom. Viszont legalább biztos lehetek benne, hogy jó minőségű a krém, mert alig akar kijönni a folt.

Akkor mégis mit tehet a fáradt és kócos anya? Először is, a legjobb, ha pihen (tudom, könnyű azt mondani, de előbb utóbb lesz olyan is). Az alvást a legjobb, legdrágább kencék sem pótolhatják és hiába veszünk fel csinos ruhát, ha menet közben majd elalszunk. Nem leszünk mások, csak jól öltözött zombik.

Ha már túljutottunk a nehezén, és nem a létfenntartás a cél, akkor itt van pár módszer, ami az elmúlt két évben nálam bevált:

-Az arcpakolást rendszeresen összekötöm a mosogatással. Mielőtt neki látok, felteszek egyet: a hatóidő pont az a tíz, tizenöt perc, amíg én is végzek a mosatlannal. Kellemeset a hasznossal.
-A manikűrt úgy oldom meg, hogy ha van fél órám, akkor felkenem a lakkot és ha épp túlteng bennem az energia, akkor lépcsőzőgépezek, ha annyira nem, akkor leülök olvasgatni, vagy megnézek egy részt a kedvenc sorozatomból.

-Nagyon megszerettem a „tasakos” hajszínezőket. Ezek általában peroxid és ammónia mentesek, így kismamaként is bátran használom őket. Visszaadják a haj színét és ragyogását és egy közepes lenövést is el lehet velük takarni.

-Szőrtelenítésből pedig egyértelműen a tartós vált be. Sokkal egyszerűbb egy hónapban egyszer időt szakítani rá, mint két-három naponta szemezni a borostával.

De ami a legfontosabb: soha ne kényszerből, megfelelni akarásból cselekedjünk. A babának és a mamának is lehet rossz napja, ne ilyenkor próbáljuk ki a tízlépéses arctisztítást, vagy a legújabb frizuradivatot. Ilyenkor bőven elég a farmer-póló és a jól megszokott copf, majd ragyogunk ha elvonultak a felhők és újra kisüt a nap.