Alapvetően nyilván nem jó, hogy bár a szolgáltatást kifizettük, a tavaszi lomtalanítás elmaradása után pár hete a zöldhulladékot sem szállítja el a Zöld Híd, és most bekövetkezett az, amitől 116 településen mindenki tartott: bizonytalan ideig nem viszik el a kommunális hulladékot sem.

De vajon lehet jó oldala is ennek a nyilvánvalóan rossz hírnek? Igen, méghozzá nem is egy.

A nagyobbik fiam igazi kukás autó rajongó, ha kint vagyunk a kertben, odaszalad a kerítéshez mikor meghallja, hogy jönnek és vidáman integet, míg el nem mennek. Nos, azt hiszem, ha helyreáll a rend, sokan leszünk még így ezzel, mert akármennyire alábecsült munka az övék, ha senki nem végzi el, bizony nagy bajba kerülünk.

Emellett a mostani helyzet felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire fontos kérdés is a hulladék, illetve annak kezelése. Különböző fórumokon többször került szóba a környezet védelme és a hulladék mennyiségének csökkentése. A zöldhulladék mennyisége komposztálással csökkenthető, a háztartási hulladék nagy része újrahasznosítható. Igaz, jelenleg a szelektív hulladék szállítása is szünetel, de ami a szelektíves zsákba kerül, legalább nem a kukában foglalja a helyet, ha már a környezetvédelem nem elég motiváló.

Vannak azonnal újrahasznosítható dolgok, ilyen például a visszaváltható üveg, vagy alumínium doboz, amivel még akár pár forintot meg is spórolhatunk. 

Az ételmaradék szintén nagy részét teszi ki a szemétnek, erre egyetlen megoldás létezik: kevesebb felesleges ételt kell vásárolnunk. Egy megdöbbentő adat a péksüteményekről: Ausztriában húszezer hektárnyi termőföldön termelnek annyi búzát vagy rozst, amiből az elkészült péksütemény később a kukában landol. Ennek a megtermelése során annyi széndioxid kerül a levegőbe, amennyit 330000 gépkocsi bocsát ki egy év alatt.

Meg kell értenünk, hogy amit hétről hétre kirakunk a ház elé, az nem Sohaországban landol, jó esetben nem is Kerekerdő közepén, hanem egy szeméttelepen, aminek a kapacitása, akárcsak a kukánké, véges.

Nyilván ettől a pár naptól, héttől nem lesz egy átlagos családból harcos környezetvédő (erre egyébként sincs szükség), akik az esti tévézés helyett azt nézik izgatottan, hogy roskad magába a frissen komposztált avar, de ha elkezdünk kevesebb eldobható műanyagot használni, jobban odafigyelni a környezetünkre, már megérte.

Október vége felé ellepik az internetet a “Magyarországon nincs Halloween”, “Én a Mindenszenteket ünneplem ”posztok, a boltokban viszont egyre több a töklámpás, jelmez és egyéb kiegészítő a temetői díszek mellett. De vajon tényleg ennyire messze vannak egymástól ezek az ünnepek?

Időben semmiképpen sem, hiszen a kelta újév ünnepe, a Samhain és a Halloween (All Hallow's eve vagyis Mindenszentek előestéje) október 31, a Mindenszentek november elseje és Halottak napja pedig november 2.

 A legrégebbi ünnep ezek közül a Samhain, de az újkori boszorkányság, a Wicca egyik fontos ünnepe is. A kelták már a római hódítás előtt tartották ezt az ünnepet, a betakarítás végén, amikor már érezhetően rövidebbek a nappalok beköszöntött az újév. A szó eredeti jelentése a nyár vége. Kultúrájukban tehát a sötétség megelőzi a világosságot, csakúgy, mint a Teremtés könyvében. Hitük szerint e napon hagyják el világunkat az év során elhunytak lelkei, mivel  ekkor nagyon vékony a határvonal az élők világa és a túlvilág között. Ezen a mágikus éjjelen a papok a szent tölgyfák alatt rituálét tartottak, tüzet gyújtottak, reggel pedig minden család kapott a szent tűz parazsából, hogy otthonaikban továbbra is fény és meleg legyen, mintegy diadalmaskodva az eljövendő sötétség felett. Az emberek állatbőrbe bújtak, táncoltak és háromnapos ünnepet tartottak a napisten tiszteletére, amiért termővé tette a földeket és élelmet biztosított számukra.
A római hódítás után a Samhain összemosódott a Pomonával, a gyümölcsfák istennőjének ünnepével, a Parentalia napjával (ezt eredetileg februárban tartották), amikor a halottakra emlékeztek, valamint a Lemuraliával, amikor a rómaiak ördögűző szertartásokat végeztek, hogy kiűzzék házaikból a rosszindulatú szellemeket.

 Az V. században Szent Patrik misszionáriusként tevékenykedett Írországban, ennek hatására jött létre az ún. kelta kereszténység, amelyben az ősi, druida tanítások elegyedtek a keresztény tanokkal. Itt jelent meg a Mindenszentek előestéje, a Halloween, megelőzve a katolikus ünnepet, melyet egy nappal később tartottak.

 A halloweeni töklámpás legendája egy részeges ír kovácshoz, Jackhez köthető, aki életmódjával felkeltette az ördög figyelmét. Az ördög egy szép napon eljött érte, de felajánlotta, hogy mielőtt alászállnak a pokol bugyraiba, igyanak még egyet. Jack nem utasította vissza az italt, de nem nagyon akart még meghalni, ezért azt eszelte ki, hogy lehozat az ördöggel egy almát a fáról, és míg alkalmi ivócimborája a fán válogatott, egy keresztet rajzolt a fa törzsére, így csalva csapdába a gonoszt. Szorult helyzetében az ördög megígérte, hogy ha valóban eljön Jack ideje, nem fog pokolra jutni, így Jack segített neki lejutni a fáról. Ám amikor ez a nem éppen jócselekedeteiről ismert kovács elhalálozott, nem fogadta be sem a mennyország, sem pedig a pokol. Az ördög megszánta a kitaszított lelket és egy örökké izzó darab parazsat adott neki, amit Jack egy kivájt karórépába tett, hogy legalább egy kis fény pislákoljon neki örökös bolyongása során. Ezt a répát váltotta fel Amerikában a látványosabb és könnyebben faragható sütőtök.

 A Mindenszentek az üdvözült lelkek ünnepe, a Halottak napja körülbelül kétszáz évvel később jelent meg. 998-tól tartják azokra emlékezve, akik elhunytak, de az üdvösséget még nem nyerték el. A keresztény közösségek a VII. századtól kezdték el ünnepelni az elhunyt szenteket, száz évvel később III. Gergely pápa tette a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává. újabb száz évvel később, immár IV. Gergely pápa tette az ünnepet november elsejére, így kialakult a ma is ismert Mindenszentek. A reformátusoknál eredetileg nem egyházi ünnep egyik sem, katolikus hatásra alakult ki a sírgondozás és gyertyagyújtás hagyománya is.

Mikor úgy döntöttünk, hogy az agglomerációban vásárolunk egy felújítandó családi házat, főleg anyagi okok vezéreltek. Íme néhány szempont, amit az elmúlt két év tapasztalatai alapján az anyagiak mellett érdemes figyelembe venni.

Még a keresési folyamat elején belebotlottam egy szimpatikus hirdetésbe. Felhívtam a megadott számot, ingatlanos vette fel, de nem bántam, hiszen vevőként nekem ingyen van a szolgáltatás. Egyeztettünk egy időpontot, mikor mehetünk megnézni a házat, majd letettük. A következő pár órában hívott még két kolléga, hogy az adott ingatlannal kapcsolatban ők az illetékesek, velük egyeztessek. Visszahívtam az első számot és lemondtam a találkozót, valamint megkértem, hogy a jövőben ne keressenek. Viszont a házat, amit végül megvettünk, szintén ingatlan ügynök hirdette. Profi volt, az ügyintézésben is sokat segített, emellett az ügyvéd, akinél a szerződést írtuk szintén elintézett helyettünk minden földhivatali teendőt, ezzel rengeteg időt megspórolva nekünk.

A hirdetéseket böngészve érdemes figyelni, hogy mikori a kép. Ha ugyanis nyáron havas tájba botlunk, akkor azt a házat már legalább fél éve árulják és ez egy erősebb alkupozíciót jelenthet.

Szintén még a hirdetésben érdemes megfigyelni a burkolatokat. Ha ugyanis a burkolat jó harminc, negyven éves, akkor alatta a vezetékek legalább annyi idősek. Jól hangzik, hogy elég egy tisztasági festés, de ez ilyen esetben nem igaz. A ház alaprajza, illetve alapanyaga is fontos tényező, egy átalakításnál, bővítésnél pedig kulcsfontosságú.

Ezek után érdemes átgondolni, hogy a felújítás mennyi időt és pénzt vesz igénybe, különös tekintettel arra, hogy szakember és építőanyag hiány van, ha nem is egész évben, de szezonban mindenképp. A házunkon tavaly cseréltettünk tetőt, a munka eredeti dátuma augusztus volt, ez tolódott októberre, a vége pedig novemberi kezdés lett. Az ácsok nagyon keményen dolgoztak, de itt már az időjárás is befolyásolta a dolgokat, nyilván ha reggel zúzmarás volt a tető meg kellett várni, hogy felolvadjon, este pedig hamar sötétedett, ezzel is nyújtva a munka határidejét. Arra is érdemes odafigyelni, hogy a fafödémes tetőre egy dolog, hogy nem lehet tetőteret építeni, de betonkoszorú nélkül a régit tetőt se cserélik le. Az viszont, amíg a folyékony betonból egy több tonnát bíró, erős szerkezet lesz minimum három hét, ami lakott ingatlan esetében nagyon hosszú idő tető nélkül.

Érdemes tartalékot képezni a váratlan helyzetekre, ez nem újdonság, viszont valóban hasznos tanács. Úgy alakult, hogy vásárlás utáni első évben ki kellett cserélni az összes fürdőszobai gépet. Az átfolyós vízmelegítőről kiderült, hogy annyit fogyaszt, hogy csak napi két órát éri meg bekapcsolni, így csak este fürdésnél volt meleg víz, napközben nem, így a tervezettnél előbb cseréltük bojlerre. A fűtőtest egy szép őszi estén eldurrant, a mosógép is elégnek érezte a kilencévnyi hű szolgálatot, úgyhogy csak a fürdőszobára elköltöttünk plusz kétszázezer forintot.

Kertes háznál nyilván fontos kérdés a kert mérete. Nem mindegy, mire akarjuk használni és mennyi idő van a gondozására. Ha túl kicsi a kert az sem jó, viszont ha túl nagy, elég hamar ott találhatjuk magunkat a térdig érő gaztengerben, pár gyengélkedő fa árnyékában.

Az agglomerációban a közlekedés nagyon fontos kérdés. Mindenképp plusz költséget jelent, hisz nagyobb távolságot kell megtenni, akár tömegközlekedésről, akár autóról van szó. A tömegközlekedés egy hatalmas előnye, hogy nem kell parkolást fizetni, az egyértelmű hátránya pedig a tömeg. Az autónak nyilván a fenntartási költsége a hátránya, vitathatatlan előnye viszont, hogy bármikor bárhova eljutunk vele, nem kell menetrendhez alkalmazkodni és mindig van ülőhely, valamint az utastársakat is megválaszthatjuk.

Végül pedig érdemes regisztrálni az adott település Facebook csoportjába. Előre tájékozódhatunk a lakosságot érintő legfontosabb problémákról, de az is előfordulhat, hogy adott városrészek között nagy különbségek adódnak (közbiztonság, infrastruktúra), ezt sem árt előre tudni.

A felgyorsult életmód és a mindennapi stressz miatt egyre többen próbálják ki a meditációt, az elmélyülést, amelynek egyik népszerű kelléke a füstölő.

Az ember évezredek óta éget leveleket, gyógynövényeket különböző vallásos szertartások során. Ennek két fő oka van: az egyik a hiedelem, amely szerint a felfelé szálló füst közvetíti az imát, kérést az égiek felé. A másik ok sokkal prózaibb: igyekeztek az illatos füsttel elnyomni az égő, jó esetben állatáldozat szagát.

A füstölőt ma ismert formájában először a középkori leírások említik, amely Indiából terjedt el Ázsia szerte a Buddhizmus révén. A XIX. századtól, ahogy egyre többen ismerték meg a távol-keleti filozófiákat a füstölő is egyre népszerűbbé vált Európában, annyira, hogy ma már minden nagyobb városban kapható. Alapanyaga szerint kétféle füstölőt különböztethetünk meg: a mártott és a maszala füstölőt. Mindkettőt vékony bambuszpálcára tapasztják, ám a mártott füstölő alapanyaga a szénpor. Ezt tapasztják a pálcikára, majd olcsó, szintetikus olajba mártják. A maszala ezzel szemben természetes összetevőket tartalmaz, fő alapanyaga a fapor (legtöbbször szantálfa), ezt tapasztják mézzel, illóolajokkal. Égési ideje is nagyjából háromszor hosszabb, mint az olcsó verziónak.

Sajnos mindkettőre igaz a legújabb kutatások alapján, hogy a füstjük olyan apró porszemcséket tartalmaz, ami miatt használatuk csak jól szellőző, tágas térben ajánlott. A füst hosszan tartó belélegzése a dohányzáshoz hasonló tüneteket, de akár asztmatikus reakciót is kiválthat.

Április közepén érkezett a hír, hogy közel száz településen, köztük Fóton is elmarad a lomtalanítás, ugyanis az ezzel megbízott Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. autói annyira rossz állapotban vannak, hogy ezt a plusz megterhelést már nem bírnák el.

Sajnos, ahogy az várható volt, az illegálisan lerakott hulladék kupacok száma gyarapodott. Ami új jelenség, hogy eddig elfáradtak vele az erdő szélére, de idén egész egyszerűen lerakták Fót egyetlen „nagy” közértje mögé, a parkolóba.

Ahogy az lenni szokott, a kupac egyre nagyobb lett, megkérdeztem hát telefonon az illetékes önkormányzati dolgozót, hogy mi lesz a szeméthalom sorsa. A hölgy eleinte nagyon kedves volt, megerősítette, hogy a lomtalanítás elmarad és tudnak a kupacról, ami szerinte hipp hopp egy éjszaka termett ott. Tájékoztattam, hogy legalább egy hete, de inkább kettő ott van és szépen növekszik. Ezután kevésbé kedvesen tovább kapcsolt egy kollégának, aki az elszállításról tud informálni. A kolléga is tudott a problémáról, felvetésemre, hogy tehették le ezt a nem kis mennyiséget egy város kellős közepére elmondta, hogy több ezer hektár területért felelősek, nem tudnak ott lenni mindenhol. Ezután az elszállítás időpontját szerettem volna megtudni, erre azt a kevéssé kielégítő választ kaptam, hogy megrendelte az elszállítást, de nem ő osztja be az ezzel megbízott cég alkalmazottainak idejét. Végül megkérdeztem, hogy ha nem is állhat ott egy ember éjjel nappal, de nem lenne olcsóbb egy kamerát felszereltetni, ami rögzít 72 órát, és szükség esetén felvételről vissza lehet keresni a szemetelőket. Ebben maximálisan egyet értett velem, de ez már az ő hatáskörén kívül esik.

Összegezve: pénzhiány miatt elmarad a lomtalanítás. Mivel nem mindenki hajlandó a szabályok szerint játszani, ezek az emberek egész egyszerűen lerakják a szemetet oda, ahova jól esik. Mivel ez nem maradhat így, az Önkormányzat kénytelen elszállíttatni. Igen, azzal a szemétszállító céggel, akinek nincs pénze a lomtalanításra. A hivatal pedig fizeti az extra költséget. Az a hivatal, akinek nincs pénze se kamerára, se közterület felügyeletre.

Ma szóba került a baba-mama klubban, hogy ki hány éve van otthon a gyerkőccel és hogy egy idő után mennyire hiányoznak a felnőtt dolgok. Én a magam három és fél évével az élbolyba tartozok és bevallom őszintén, voltak olyan időszakok, amikor szívem szerint visítottam volna, mint a vett malac a bezártságtól.

Persze ennek az időszaknak is van jó oldala, például, hogy minden kimozdulás élménnyé válik. Eleinte pusztán az a tény, hogy kimozdulhattok a négy fal közül fel tudja dobni az ember napját. A nagyobbik fiam január közepén született és az orvos az influenza szezon miatt azt javasolta, hogy hat hétig ne vigyem ki. Ez azt jelenti, hogy márciusig bent dekkoltunk a lakásban, maximum az ablakból figyelgettük a külvilágot. Aztán ahogy növögetett a babám és egyre több helyre jutottunk el, úgy nyílt ki a világ neki is és újra nekem is.

Megtanulod értékelni az énidőt. Nagyon. Mindegy, hogy egy habfürdő, fodrász, mozi, vagy végre van egy kis időd sportolni, biztos hogy olyasmit fogsz csinálni, amihez igazán kedved van és feltölt energiával.

Amennyiben eddig teljesen spontán élted az életed, most biztos, hogy megtanulod megszervezni a napjaitokat. Például ha hétfőn az időjárás jelentésben az szerepel, hogy szerdától esni fog, akkor kedden biztosan elmentek a játszóra is, mert tudod, hogy legalább egy napig bent kell majd kuksolnotok. De ugyanez igaz a napirendre. Nem kell, hogy óramű pontosságú legyen, de ha tudod a totyogódról, hogy a délelőtti közös program után már fáradt, akkor nem mentek el nagybevásárlásra,mert hátha ma nem ordítja végig az egészet. De, végig fogja.

A sok egyforma nap előhozza az ember kreatív énjét. Sosem hittem volna, de a kisfiam kedvéért összekaptam a rajztudásom, és amíg délután alszik én az aktuális meséből rajzolok neki színezőt, vagy a kalózok kincses térképét, de lufiarcban is egész jó vagyok már.

Végül, de nem utolsósorban: soha többet nem lesztek ennyit együtt. Most te igényelnél több személyes teret, de ahogy nő a gyermeked úgy fog ő is napról napra önállóbb lenni. Ez az időszak egyszerre nagyon hosszú és nagyon rövid, próbáld meg minden percét széppé tenni.

Az, hogy a magyar társadalom mennyire bababarát, jó kérdés. Ezt mutatja annak a kismamának a története is, akinek nem tetszett, hogy a frissen felújított, szigetszentmiklósi kormányablak baba-mama szobája a gyakorlatban egy mozgássérült WC-ben kialakított takarítószer raktárként is működő helység.

A kommentelők természetesen ízekre szedték az anyukát, pedig amit tudott, megtett, hogy se ő, se a baba ne kerüljön kellemetlen helyzetbe: egy olyan helyre foglalt időpontot, ahol elvileg tudott volna szoptatni, végszükség esetére volt nála tápszer is, jelezte, hogy babával megy, negyed órával előbb érkezett, fél óra várakozás után lett a baba nyűgös, pedig ekkorra már bőven sorra is kerülhetett volna a hölgy.

Az a helyzet, hogy szerintem egyáltalán nincs szükség baba-mama szobára.

Példaként említeném a Dunakeszin található okmányirodát: valahányszor mentünk (pocakos kismamaként, totyogóval, vagy babával és totyogóval) sosem kellett tíz percnél többet várakoznunk, ugyanis a várandósokat és a kisgyerekeseket előre veszik (a nagyobb gyerekkel érkezőknek pedig rajzolósarkot alakítottak ki). Nem kell baba-mama szoba, mert nem tölt el ott annyi időt az anyuka a babával, hogy szükség legyen rá. De egyre több helyen van „kismama gomb”, például működött az újpesti nagy postán, illetve az SZTK laborban is.

Félreértés ne essék, nem arra gondolok, hogy bárki ideje értékesebb lenne a másikénál, ne adj Isten csak azért mert szült, már övé a világ, hanem arra, hogy mindenkinek kényelmesebb, ha a síró kisdeddel, vagy hisztiző dackorszakossal érkező anyuka minél előbb sorra kerül és dolga végeztével távozik. Vagy ez, vagy végre sorra kerülhetne az ügyfél abban az időpontban, amit lefoglalt.

Fáradt vagy? Lehangolt? Úgy érzed a memóriád elvitte a cica? Nem biztos, hogy baby blues.

Szülés után egy újszülött mellett természetes, hogy a kismama fáradt és ebből kifolyólag szétszórt, a hormonok hullámzásának köszönhetően pedig a hangulata is változó. A baby blues, más néven gyermekágyi szomorúság is gyakori jelenség (nem összetévesztendő a szülés utáni depresszióval): a nők 70-80 százalékát érinti valamilyen formában.

Bevallom, Kolos születése utáni első pár hétben én sem voltam a toppon, ha végre lett volna egy kis időm magamra sokszor már erőm nem volt hozzá. Aztán egy nap arra eszméltem, hogy jobb a kedvem és a helyzethez képest egész aktív lettem (értsd: mindent megcsináltam, amit aznapra elterveztem és még nem volt éjfél). Ez egészen véletlenül két-három nappal azután történt, hogy újra szedni kezdtem a terhesség alatt szedett vitaminjaimat: a magnézium+B6-ot és a folsavat.

Azt mindenki tudja, hogy a folsavnak nélkülözhetetlen szerepe van a magzat egészséges fejlődésében és a szedésével elkerülhető a nyitott gerinc és az ehhez hasonló rendellenességek. Ám az már sokkal kevésbé ismert tény, hogy a szoptatás alatt a kismama folsav igénye szintén a másfélszeresére emelkedik. A folsavhiány tünetei pedig a fáradékonyság, az erőnlét csökkenése és a feledékenység, hangulatingadozás.

A legtöbb folsavat tartalmazó ételt könnyű beilleszteni a szoptatós kismama étrendjébe, úgy mint a leveles zöldségek, spárga, spenót, gyümölcsök. Aki szereti, hozzájuthat májból is, de a táplálékkiegészítők mellett már kapni folsavval dúsított müzliket is. A folsavat, mivel vízben oldódó vitamin, nehéz túladagolni, a felesleg általában a vizelettel távozik.

Forrás: webbeteg.hu

americanpregnancy.org

Zalán 2015 januárjában császárral született farfekvés miatt. Kolosról elég hamar kiderült, hogy befordult, és ezen a pozíción a későbbiekben sem változtatott. Megkérdeztem az orvosomat, hogy őt megpróbálhatom-e természetes úton megszülni. A doki teljesen pozitívan állt a dologhoz, azt mondta fiatal vagyok, az alkatom is engedi, elég idő eltelt a két baba között, hajrá.

Május nyolcadikára voltam kiírva, de mivel a bátyus is a 38. héten bújt ki, tudtam, hogy ebből bizony április vége lesz. Már 22.-től figyelgettem a jóslókat, már ha lettek volna. A pocakom szép nagy volt, egyre lejjebb állt, de ennyi. Mondtam a Kedvesnek, hogy a 27.-e az olyan szép nap, nekem nagyon szimpatikus. Mindannyian páratlan napon születtünk, én 09.09.-én, a 27 meg ugye 3x9, milyen jó lenne, ha akkor születne a baba. Na, ebbe szegény párom annyira beleélte magát, hogy aznap elég gyakran felhívott, hogy kell-e már hazainduljon, van már valami történés? De persze semmi nem volt, azon kívül, hogy az örökmozgó kétévesünk extra tempót diktált aznap, amit már nagyon nehezen követtem. Este elég későn is aludt el (azt a viccet ti is ismeritek, hogy a fáradt gyerek hamarabb elaszik, ugye?), én pedig engedélyeztem magamnak egy habfürdőt, mondván ki tudja, mikor jutok hozzá legközelebb. És tényleg.

Hajnali öt óra után nem sokkal felébredt Zalán és átbújt a mi ágyunkba. Alig akart szegény visszaaludni, nagy nehezen negyed hétre sikerült visszacsalogatni az álommanót. Örültem, hogy alhatok még egy kicsit, mert ez az öt és fél óra elég sovány vigasz, nyújtóztam egyet, és akkor… hopp. Elöntött a melegség. Először tényleg végiggondoltam, hogy akkor vajon én most bepisiltem? De mivel hiába szorítottam rá, hamar kiderült, hogy ez bizony magzatvíz, kezdődik a buli. Összekaptam magam amennyire tudtam és pingvinben kitotyogtam a fürdőbe egy kicsit tisztálkodni. Ahogy ezen túl voltam telefonáltam a Kedvesnek, hogy a gyerek így péntekre összehozta neki a hosszú hétvégét, ma már nem kell menjen dolgozni. Míg hazaért megpróbáltam rávenni Zalánt, hogy reggelizzen, de tekintve, hogy nem olyan rég aludt vissza, így inkább csak ordított szegény, nem értve, hogy egy órája még alvásra próbáltam rávenni, most meg az Istennek se hagyom.

Reggel nyolc körül sikerült elindulnunk, természetesen a legnagyobb forgalomban, de így is viszonylag hamar beértünk a kórházba, a Kedves pedig vitte tovább Zalánt a nagymamához. A kórházban először felvették az adataim, majd a CTG után mondta a nővérke, hogy akkor esetleg mehetnénk piperészkedni (borotva, beöntés). De ekkor egy orvos elkapott, hogy ha már itt vagyunk én is meg ő is, akkor megvizsgálna. Mikor mondta, hogy még csak egy ujjnyira tágultam, eléggé elkeseredtem, mert elfolyt magzatvízzel nem nagyon hagynak majd sokáig próbálkozni. Azt beszéltük, hogy várunk délig, ha addig sem erősödnek, akkor átbeszéljük a dolgokat. Megkönnyebbültem. A nővérke elnézést kért, hogy várnom kellett a közös fürdőszobai szeánszra, mondtam semmi gond, ezt a napot erre szánom. Miután túlestünk a kötelezőn kaptam egy szép tágas szülőszobát, bordásfallal, meg CTG-vel, ami elég sokszor volt rajtam. Ekkor felhívtam a Kedvest, hogy merre jár, mondta, hogy mindjárt beér, mert Zazus nem maradt meg a nagymamával, vissza kellett érte menjen. Ekkor azért aggódtunk rendesen, hiszen hirtelen nem tudtuk, kit is kérhetnénk meg, hogy vigyázzon rá, a szülőszobára pedig nyilván nem hozhatjuk be. De ahol a szükség, ott a segítség: legjobb barátnőm aznap délelőtt pont ráért, így felváltva vigyáztak párommal Zazusra a folyosón, és tartották bennem a lelket a szülőszobán. Minden orvos és szülésznő nagyon kedves volt, egy egész délelőtti műszak szorított, hogy jöjjenek már azok a fájások. Mert hogy még mindig nyomuk sem volt és eljött a dél.

Ekkor azt beszéltük, hogy kapok egy nagyon minimális oxitocint. Külön felhívták a figyelmem, hogy nem kaphatok mellé fájdalomcsillapítót, mert ha ne adj Isten elkezdene szétnyílni a császárheg, akkor még időben tudjak szólni. Viszont lutri, hogy mennyire erősödnek a fájások, van akire nem hat, van, aki a falat kaparja ilyen kis adagtól is. Nem bántam, így fél egy körül rá is kötöttek, illetve kaptam antibiotikumot, mert már több, mint hat órája elfolyt a magzatvíz. Közben Zalánt az apja hazavitte ebédelni és aludni. Délutánra sikerült elérni a bébiszittert, aki rá is ért, így a Kedves végre fél háromtól végig velem lehetett bent a szülőszobán. A fájások kezdtek erősödni, bizakodtunk, hátha összejön. Közben kaptam labdát, hogy azon vajúdjak. Nagyon klassz volt, tényleg segített a fájások alatt, aki teheti, ne hagyja ki. Közben sikerült elérni a fogadott orvosom. Szegeden volt konferencián, de elindult hozzánk, pár óra és itt lesz, addigra kiderül, mennyit hatott az oxi. Fél öt felé be is futott a dokim, de már levettek az oxiról, mert szóltam, hogy érzem a korábbi heget fájások között is, illetve ekkor már pár alkalommal a kicsi szívhangja is 100 alá esett. Igaz, nem sok időre, de már ő is fáradt, hiszen már tíz órája vajúdtam. Megbeszéltük, hogy ez eddig tartott, megint császár lesz, ez mindkettőnk érdeke. Ekkor azért láttam a Kedves arcán a megkönnyebbülést, mert látta rajtam, hogy amikor fáj, akkor azért nagyon fáj (túl voltunk azon, hogy elpihegem, már a kapaszkodva káromkodósoknál tartottam), és nehéz volt neki a tehetetlenség, illetve hogy szenvedni lát. Azért a doki egy fájás alatt megkérdezte, hogy megszereztem-e az áhított szülésélményt, mondtam, hogy azt kimaxoltuk rendesen.

Engem szép lassan elkezdtem előkészíteni a műtétre. Ráértünk, nálam még nem volt annyira vészes a helyzet, viszont a szomszéd szobában egy kismama vajúdott és a végére elfogyott az ereje, nem lehetett tudni, hogy szükség lesz-e a műtőre sürgősen. Aztán eljött az én időm, bebugyolálták a lábam, bevittek a műtőbe és elérzéstelenítettek. Mindenki nagyon profi volt, az egészből semmit nem éreztem, az aneszteziológus pedig folyton beszéltetett, addig se arra figyelek, ő mit csinál a hátam mögött, így még kevésbe tűnt fel a dolog. Aztán elkezdődött a műtét, jött a jól ismert húzom-vonom érzés és este hat után tíz perccel megszületett Kolos. Mondanám, hogy olyan szép volt, amilyennek megálmodtam, de annyira nem mutatta magát ultrahangon, hogy rémálmok gyötörtek: egyszer úgy nézett ki, mint Szmeagol, egyszer pedig néger volt. Szóval végre ott volt a valóságban tökéletes kisfiam, megpusziltam és már vitték is apához szőrkontaktra. Közben befutottak a méretek: 3640 gramm és 56 centi. Az utómunkálatok alatt, míg összevarrtak bekapcsolták a rádiót és ekkor felcsendült a KFT jól ismert slágere: az Afrika.

Szóval, van ez a Németh Szilárd. Ott áll a pulpituson és egyszer csak kiesik a száján, hogy „Azé a világ, aki teleszüli”.

Szilárd, most elárulom, mi kellett ahhoz, hogy ha nem is a világot, de ezt a két szoba összkomfortot teleszüljem.

Először is nyilván meg kellett találnom a megfelelő társat, akivel együtt gondoskodtunk a megfelelő lakhatásról. Ehhez nyilván szükségünk volt anyagi biztonságra, értsd: hosszú távú, stabil munkahelyre, megfelelő fizetésért. Olyan cégnél, amelyik tisztességesen bejelent, nem trükköz a túlórákkal és szabadsággal. Nem szűnik meg máról holnapra, és nincs az a furcsa tévképzete, hogy ha minimálbért fizet, abból a dolgozó vígan megél és még örül is, hogy dolgozhat. Sőt, a fizetésünkből havonta egy kis összeget félre is raktunk, gondolván a jövőre. Például, ha gyermeket vállalunk és alaphangon két és fél évre kiesik a keresetem jó része, ne okozzon problémát. Mivel minden körülmény adott volt, családot alapítottunk.

De ahhoz, hogy a népesedési program működjön, az lenne az optimális, ha mi, és a hozzánk hasonló helyzetben lévő, középosztálybeli családok három gyermeket vállalnának. Ezért álljon itt egy lista, az elmúlt két év tapasztalatai alapján, mi lenne az, ami motiválna a gyermekvállalásra:

- Az alanyi jogon járó családi pótlék és GYES növelése. Tudom, tudom, az a cél, hogy a munkavállaló sokasodjon, de a GYED a gyermek két éves koráig jár, és ha addig nem érkezik kistesó, bizony marad a varázslatos 25.650 Ft. Vagy anyuci visszamegy dolgozni, ami a babázás után sokaknak hiányzik, és mire újra otthon akar/tud maradni évekre, kifut az időből és a tervezett három babából kettő lesz valóság.

- Ha már a munkánál tartunk, nagy szükség lenne a részmunkaidős munkahelyek növelésére. Anyagilag és önbecsülés szempontjából sem mindegy a mostani húszas, harmincas éveikben járó nőknek, akik nem azért tanultak sok éven át és szereztek szakmát, diplomát, ne adj Isten doktoráltak, hogy utána ez a tudás kárba vesszen és napjaikat csak a gyerekekről (és persze a családfőről!), később az unokákról való gondoskodás jelentse.

- Az sem lenne ördögtől való gondolat, ha segítenétek a kismamák továbbtanulását, ezzel segítve, hogy a jövőben újra munkát találjon, akár jobb pozícióban, mint korábban. Ehhez nem kell nagy dolgokra gondolni, elég lehet egy korábban elkezdett, de be nem fejezett nyelvvizsga, vagy jogosítvány letétele is.

- Tekintve, hogy mindkét tevékenység (munka, tanulás) időigényes, valakire addig jó lenne rábízni a gyereket. Nem mindenhol tud a nagymama besegíteni, és a többségnek bébiszitterre sincs pénze, az állami bölcsődék pedig tömve vannak, ezzel szerintem nagy újdonságot nem árultam el. Itt jönnének képbe a magánbölcsik, ha nem kerülnének majdnem ugyanannyiba, mint amennyi egy átlag részmunkaidős bér. Nálunk is felmerült a lehetőség, ezért megérdeklődtem a hozzánk legközelebb lévő intézményt az anyagiakról: ha fél napot veszünk igénybe, az havi ötvenezer Forint, plusz étkezés, tehát kb. ötvenötezer. Ha ehhez még hozzáadom, hogy eljárok dolgozni, az utazási költség legyen mondjuk egy tízes, akkor az egész költségem havi hatvanöt-ezer Forint. Tehát, ha a részmunkaidős bérem gáláns nyolcvanezer, akkor tizenötezer Forintért jártam be egész hónapban.

Ez azért lássuk be, nem pálya.