Az, hogy a magyar társadalom mennyire bababarát, jó kérdés. Ezt mutatja annak a kismamának a története is, akinek nem tetszett, hogy a frissen felújított, szigetszentmiklósi kormányablak baba-mama szobája a gyakorlatban egy mozgássérült WC-ben kialakított takarítószer raktárként is működő helység.

A kommentelők természetesen ízekre szedték az anyukát, pedig amit tudott, megtett, hogy se ő, se a baba ne kerüljön kellemetlen helyzetbe: egy olyan helyre foglalt időpontot, ahol elvileg tudott volna szoptatni, végszükség esetére volt nála tápszer is, jelezte, hogy babával megy, negyed órával előbb érkezett, fél óra várakozás után lett a baba nyűgös, pedig ekkorra már bőven sorra is kerülhetett volna a hölgy.

Az a helyzet, hogy szerintem egyáltalán nincs szükség baba-mama szobára.

Példaként említeném a Dunakeszin található okmányirodát: valahányszor mentünk (pocakos kismamaként, totyogóval, vagy babával és totyogóval) sosem kellett tíz percnél többet várakoznunk, ugyanis a várandósokat és a kisgyerekeseket előre veszik (a nagyobb gyerekkel érkezőknek pedig rajzolósarkot alakítottak ki). Nem kell baba-mama szoba, mert nem tölt el ott annyi időt az anyuka a babával, hogy szükség legyen rá. De egyre több helyen van „kismama gomb”, például működött az újpesti nagy postán, illetve az SZTK laborban is.

Félreértés ne essék, nem arra gondolok, hogy bárki ideje értékesebb lenne a másikénál, ne adj Isten csak azért mert szült, már övé a világ, hanem arra, hogy mindenkinek kényelmesebb, ha a síró kisdeddel, vagy hisztiző dackorszakossal érkező anyuka minél előbb sorra kerül és dolga végeztével távozik. Vagy ez, vagy végre sorra kerülhetne az ügyfél abban az időpontban, amit lefoglalt.