A fiam hasfájós. Volt. Szerencsére. De nem volt könnyű kitalálni, mi okozza a bajt.

Ezelőtt három héttel megszületett Kolos, a kórházban még ő volt az egyik legnyugodtabb baba. Aztán hazajöttünk, és egyhetes kora után kezdődtek a bajok. Nagyon sokszor felkelt, felsírt álmában, az alvással töltött idő sem kezdett el nőni a két óráról háromra, inkább csökkent másfélre. Azzal nyugtattam magam, hogy majd beáll az alvása, még nagyon nagyon kicsi, majd csak jobb lesz. Nem lett.

Aztán arra gondoltam, hátha növekedési ugrás. De az sem, az még nagyon korai lenne. Hát akkor mégis mi ez? Mi a baj? Folyton a netet bújtam, fórumoztam, de egyik megoldás sem tűnt jónak a mi problémánkra. Aztán egy szép nap nagyon hosszú éjjelén, valamikor úgy hajnal három magasságában (a bátyja délután nem aludt, addigra szerintem az alváshiánytól picit transzszerű állapotban lehettem), kezemben a síró, tekergőző fiammal konstatáltam, hogy ennek a gyereknek bizony fáj a hasa. Na nem, gondoltam, az ÉN fiamnak nem fájhat a hasa, semmi olyat nem eszek, eskü, se K betűset, se hüvelyeset, se fűszereset, se füstöltet, semmi olyat, amit nem lehet. Szénsavasat se iszok, tejből csak laktózmentest, viszont sok gyümölcslevet, abból is a lightot, édesítővel.

Ahham. Itt azért felcsillant egy apró reménysugár: azt már régóta tudtam, hogy az édesítő okozhat hasmenést, egyéb hasi panaszokat. De nekem nem volt. Nekem.

A gugli a barátom, gyorsan rákerestem, hogy átkerülhet-e az édesítő az anyatejbe. Nos, át bizony. Azzal a lendülettel lemondtam a gyümölcsléről (legalábbis erről a változatról). Délutánra már érezhető volt a változás, és éjjel pedig pontosan annyiszor kelt, ahányszor ilyen idősen elvárható, a következő pár napban pedig végre kialudtuk magunkat. Mindketten.